Elköszönés…

Rang és lehetőség – Kincs a dombok között

Kedves Szadaiak! Kedves Olvasók!

Búcsúzni jöttem.
2012-ben, Rang és lehetőség című köszöntőmben hosszas listát írtam arról, hogy a nehéz helyzetéből felállni készülő szadai iskolában milyen céljaim vannak. Úgy hiszem, Kollégáimmal mindent megtettem azért, hogy a rangot ma már természetesnek érezhessék és élvezhessék a szadai gyerekek. A 10 év alatt elballagó, közel 350 tanulóhoz hasonlóan most engem is egy újabb lehetőség vár. Az elnyert, szadai igazgatói megbízásom mellett megtisztelő felkérést kaptam egy újonnan alapított iskola rendszerének kiépítésére, ami számomra kihívást és izgalmas feladatokat tartogat.
Köszönöm Vécsey László országgyűlési képviselő úrnak, hogy a kezdeti időszakban, polgármesterként ismeretlenül is megbízott bennem, és megingathatatlanul hitt abban, hogy a rám ruházott felelősséggel Szadát fogom szolgálni. Köszönöm az akkori Képviselő-testületnek, hogy szívüket-lelküket beleadva, a háttérből minden lehetőséget megragadtak az iskola támogatására.
Köszönöm Süni bácsinak és Képviselő-testületének a „Mégiscsak a mi gyerekeink járnak ide!” mondatot. Hálás vagyok a munkájukért, és hogy mindent megtettek azért, hogy a tankerülethez tartozó szadai gyerekek az iskola falain belül is szadainak mondhassák és érezhessék magukat.
Köszönöm Pintér Lajos polgármester úr megértését, és hogy a számára nehezített pályán is mindig igyekezett személyes segítséget nyújtani.
Köszönöm régebbi és újabb intézményvezető társaim együttműködését. Öröm számomra, hogy közéjük tartozhattam.
Köszönöm Verébné Kovács Rozáliának, hogy 2012-től 2016-ig, első helyettesemként mindenben mellettem állt. Kimondatlanul képviseltünk egy olyan azonos értékrendet, ami nem csupán az iskolának, hanem személyesen nekem is muníciót adott a további évek munkájához.
Köszönöm azoknak a Szülőknek a támogatását, akik értő és érző szívvel tekintettek iskolánkra. Azoknak, akik a közösségen keresztül látták a gyerekeiket, és nem fordítva.
Hálásan köszönöm Kollégáimnak a rengeteg szeretetet. Köszönöm, hogy elfogadtak, követtek és felelősségteljes munkájukkal olykor erőn felül is megtettek mindent diákjainkért, az iskoláért. Örömök, könnyek, örömkönnyek… Megérte…
Kedves Szadaiak! Kérem, hogy Szathmáryné Szabó Zsuzsa megbízott igazgatót, és később majd a véglegesen kinevezett igazgató munkáját is ugyanilyen odaadással támogassák! Emellett szeretettel várom gyermekeiket a Fóton újonnan alapított Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium diákjai közé. Köszönöm Önöknek, hogy 10 évig részese lehettem a 2012 tavaszán megfogalmazott gondolatomnak:
„Szada nem más, mint kincs a dombok között.”

Szeretettel és baráti öleléssel:

Greffné Kállai Tünde
leköszönő igazgató

  • situs judi slot online terlengkap
  • slot terbaik
  • agen slot online terbaik
  • game slot online
  • slot88
  • situs slot pasti menang
  • slot88
  • slot deposit pulsa
  • situs judi slot online terlengkap
  • daftar slot deposit pulsa tanpa potongan
  • link slot gacor
  • slot88
  • slot gacor
  • judi slot
  • slot deposit pulsa
  • situs judi slot online
  • slot88
  • judi slot gacor
  • situs judi gacor
  • judi online pulsa
  • situs slot terbaik
  • slot online
  • slot gacor
  • Slot Gacor Hari Ini
  • situs daftar judi slot online terpercaya
  • link situs judi slot online gacor terpercaya
  • daftar situs judi slot online resmi slot88
  • agen judi online slot
  • situs judi slot online resmi terlengkap
  • slot online terbaik
  • agen judi
  • Daftar Agen Judi Slot Online Gacor Terpercaya 2022
  • Agen Judi Slot Terbaik dan Terpercaya Resmi Deposit Pulsa Tanpa Potongan
  • Situs Judi Slot Online Terbaik Dan Terpercaya No 1 di Indonesia
  • Agen Situs Judi Slot Gacor Deposit Pulsa Tanpa Potongan
  • slot gacor hari ini
  • situs judi slot terbaik dan terpercaya no 1
  • judi online